Platónt olvasva…

Platónt olvasva érdekes… ahogyan Platón bemutatja a két féltékeny öreg írástudót, Szókratészt és Prótagoraszt. Amint szaglásszák egymást, gyanakodva és irigyen amint szerénykedve pöffeszkednek, s az igazság keresésének ürügye alatt Szókratész ország-világ előtt iparkodik bebizonyítani, hogy az Athénbe érkezett új író, Prótagorasz, a szofista, nem olyan jó író. És persze nem olyan bölcs, mint ő, a szerény-szegény Szókratész, aki nem ír semmit, s egyáltalán nem bölcs, s ha egy icipicit talán mégis bölcs, csak azért az, mert tudja, hogy nem tud semmit. Elragadó ez a naiv-okos féltékenység, a szakmai hiúság örök sértődöttsége, és valóban, Szókratész és Prótagorasz nem férnek meg egyszerre, egy időben, Athénben, sem a világon. Mély alázattal és hajbókolással csepüli ronggyá Szókratész a jövevény vetélytárs hírnevét, pontosan úgy, mint ma egy irodalmi blogban, vagy alkalmi folyóiratban csepülik a kortársak egymás nevét és becsületét. A világ talán változik, talán az irodalom is változik, de az írással, az irodalommal foglalkozók szinte semmit sem változnak...

A Homeland című tv sorozatról

A Homeland  (A belső ellenség) című tv sorozat túljutott a 3. évad felénél. Most úgy érzem, valahogy valami hiányzik belőle. Bár az első két évad is ráérősre sikeredett, de a szereplők kitűnősége Carrie- Claire Danes, Brody - Damian Lewis, Saul - Mandy Patinkin és a többiek mind, meg a történet egyre komplexebb mélyítése miatt, izgalmas igazi kémfilm vált belőle. Most a harmadik évad kicsit halad erre, kicsit halad arra. De kezd túlzottan belassulni az amúgy klisémentes és a kifinomult kémfilmek legjobbjára is pályázható történet, noha az alapszituáció valójában nem is eget rengető.   

Mindegy várjuk a fejleményeket… és azt gondolom a történet továbbvitelének szálait még megtippelni is szinte lehetetlen… így aztán - kis hiányérzettel - biztosan továbbnézem…

Halottak napjához

Maeterlinck „A kék madár” című mesejátékban a Tündér azt mondja: a halottak élni kezdenek, amikor emlékezik reájuk valaki… ez talán igaz, talán nem igaz… de úgy érzem az igaz: hogy az élők elkezdenek elevenebben élni, amikor reájuk emlékezik valaki… 

(Halottak napján gyújtsunk gyertyát, mécsest elhunyt szeretteink emlékére…)

Vigyázni kell...

Vigyázni kell a magányos csendben éléssel… ha a csendet fokozzuk, és a magányt mélyítjük, egy ideig izgalmas és érdekes életük lehet, de később különössé és félelmetessé válunk… nincs más út: barátokat/társakat kell találni...

A nem

A nem túl távoli múltban, amikor az ember felfedezte az atom és hidrogén-bombát szinte befejezte a

Teremtés művét. Befejezte és bármikor elpusztíthatja…

Camus: A lázadó ember című kissé hűvös művében a lázadás szerepét nagyon magasra emeli. Szerinte az az igazi ember, aki nem fogadja el szótlanul az élet feltételeit és azt mondja: NEM. De felmerül a kérdés: hogy az ember kinek mondja ezt a NEM-et, saját magának, a többi embernek vagy talán Istennek..?

A versről

A vers kimond valamit, amihez más írásoknak vastag, néha könyvtárnyi kötetekre van szüksége. A

vers a legtökéletesebb, legpontosabb kifejezési lehetőség, de nem csak ezért szeretem a verseket… 

Még a versről: semmi sem tudja úgy megmozgatni az emberi indulatokat, mint a vers, meg persze a zene. De a versnél eljön néha a pillanat, amikor a szavakból valóság lesz… ~ Németh György

A mi sorsunk...

Keressük a soha nem elérhető előrelátást, mely rendezi életünket, akadályt és lehetőséget úgy csoportosít, hogy végül is, a mi életünk a mi sorsunk legyen belőle. Amikor sorsunk alakot kap az időben, ez lehet kegyelmes, lehet balesetek következményeként tragikus, de talán nem véletlen, el kell fogadni…

A válaszhoz az ember...

Így ötven-hatvan között a világ már kevésbé érdekel, de a viszonyom a világhoz az egyre jobban! Miközben a még hátralévő feladatokat már nem nagyon lehet halogatni, foglalkoztat a kérdés, hogyan éljek? Javítgatva, foltozgatva, nagyon gyorsan sietve, mindent habzsolva, teletömve az életet, vagy egészen lassan, minden fölöslegest, mellékest elhagyva nagy nyugalomban. A válaszhoz az ember többnyire egyedül marad…

Az ember mostanában...

Az ember mostanában, amikor már elég sokat tud a betegségekről hajlamos figyelmen kívül hagyni: a betegség cselekmény, melynek belső törvényét alig lehet befolyásolni. Gyógyszerek vannak, gyógyítás néha van, néha nincs, de gyógyulás sokszor előfordul. Az ember viszonya a betegséghez és a halálhoz egyelőre titok marad. A mai embert szorítja, nyomja a halállal való szembenézés. Nem is elsősorban a fizikai megsemmisülés, hanem az értelem elvesztésének tudata nyomasztó. A halál egy vesztes állapot, mert - valószínűleg - senki sem tudja biológiai életének lehetséges teljességét megélni. Az ember azt érzi, a halál egy rettenetes korlát, mert nagyon sok mindent itt kell hagynia még. De nincs joga az embernek a halál ellen tiltakozni, mert a természet mit is kezdene egy végtelenbe élő, sarjadzó emberiséggel? Amit emberként követelhetünk a természettől az az irgalmas (gyors, fájdalomtalan) halál.