A nap fénye ma másként törik meg a köveken. Nem csak a megszokott árnyékokat festi, hanem színes mozaikokat, amelyek összefolynak a város levegőjében. A Budapest Pride nem csupán menet, hanem egy gesztus, egy lélegzetvételnyi szabadság a mindennapok betonja között. A tömeg nem csak emberekből áll, hanem történetekből, hangokból, apró mosolyokból és bátor tekintetekből. Ott vannak az elszántak, akik minden évben visszatérnek, és azok is, akik most először mertek kilépni a néma szobájukból. Együtt szövik a remény és az elfogadás szivárványát. Nem kell fényképezőgép ahhoz, hogy megőrizzük ezt a pillanatot. A legszebb kép az, amit a szívünkben hordunk, amit szóval, cselekedettel tudunk megtartani. A színek, a dalok, az összeboruló kezek, mind jelképek, amelyeket a kamera csak megpróbálna megragadni, de csak az emberi lélek tud igazán átélni. A Pride nem csak egy nap a naptárban, hanem egy lépés az út felé, ahol mindenki önmaga lehet. És talán ez a legnagyobb művészet: megélni a szabadságot, vállalni a színeinket a világ előtt, még akkor is, ha a fény néha vakító, néha pedig elbújik a felhők mögé. ~ Egy fotós gyógyszerész feljegyzései {Előhívott mondatok (Fotó helyett szavak)}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése