2014. május 29., csütörtök

A kötelező latin nyelvoktatásról

Az Eduline szerint bevezetnék a kötelező latin nyelvoktatást a nyolcosztályos gimnáziumokban. Ez nagyon dicséretes! A latin nyelv és a latin kultúra gyakorlatilag egész Európát és benne Magyarországot sok évszázada alakítja, ismerete egyszerűen megkerülhetetlen. A műveltséget hordozó ereje hatalmas, emellett segíti a gondolkodásunkat. A latin nyelvoktatás bevezetése, ha nem is lesz azonnali gyógyír a műveltségünk javítására, de idővel megint jobb lesz a hallásunk és az értelmünk, és nem csak a művészetekre. Talán még illedelmesebbek, kulturáltabbak is leszünk, és még a mulyaságból is kiléphetünk. A latin nyelvoktatás bevezetése lehet, hogy ellenállásba ütközik, mert az indulatok néha átbillentik az oktatást az egyoldalúságra, a „csak” szakemberképzésre. De az emberi, és a szellemi kérdések tisztánlátásához kell a latin nyelv, és a latin kultúra, ezért oktatásukra szükség van...

2014. május 25., vasárnap

A per



Franz Kafka szerint minden ember körül tart a per, melynek
igazi tartalmát nagyon nehéz elmondani: a vádirat homályos,
időnként kihallgatják az embert, meg kell jelenni
bizonyos hivatalos helyeken, ahol "fölveszik az adatokat",
aztán hazaküldik a vádlottat, jóindulatú figyelmeztetéssel,
hogy most egyelőre elmehet még, s kiadják a kívánt iratot,
de a jövőre nem ígérhetnek semmit, és jó lesz vigyázni; aztán
tanúk vonulnak fel és vallanak, szóval és írásban, férfi és
női tanúk, sőt a családtagok is; a per egyre bonyolultabb,
néha éveken át nem hallani semmit, a hatóságoknál porosodnak
az akták; aztán egy napon váratlanul elővezetnek és
ítéletet hirdetnek, néha szavak nélkül; s akkor lerogysz, elájulsz
vagy meghalsz... Ez a per. Időbe telik, amíg megérti
az ember. De egy napon megérti. S akkor már vége is a
pernek. (Márai Sándor)

2014. május 3., szombat

Mégis, mikor voltam hát boldog?

Elképzelem, hogy egy napon felelni kell. A szigorú bíró ezt mondja majd: “Ne hazudj. Nem igaz, hogy minden csak keserűség volt, csalódás, reménytelenség. Voltál boldog is. Ha nem is többször, egy pillanatra. Nevezd meg ezt a pillanatot.”
Mit felelek majd? Lehajtom fejem, fülem vakarom. Nagy zavarban pillantok magam elé. Ezt felelem: “Igen, voltam boldog is. Egészen biztosan voltam boldog is. Még emlékszem is a boldogságra, itt van szájamban az íze, orromban az illata, idegeimben a feszültsége. Mikor is volt? A gyermekkorban?… Nem, a gyermekkor nem volt jó, sokat bántottak. Az ifjúkor, a férfikor?… A komor emlékek erősebbek, mindent eltakarnak. Mégis, mikor voltam hát boldog?… Most már tudom: a pillanatban, mely oly közömbös volt, hogy nem is emlékezem reá. (Márai Sándor)