Isten-lehelte szépnek

„Embernek lenni!
Csak-embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek!”

Sík Sándor

(www.facebook.com/madarjosblog/photos)

GYULAI PÁL: ŐSZI DÉLUTÁN

Oh mi kedves őszi napfény!
Jőj a kertbe, jőj velem
Kies ősszel, délutánként
A sétát úgy kedvelem.

Halld a hulló lomb sohajját,
Bús és mégis oly szelíd,
Nézd a napfény ragyogását,
Bágyadt, mégis melegít.

Halványul a kert viránya,
Mégis benne mennyi zöld;
Nyílik még egy-két virága,
S mily mosolygó arcot ölt.

Nem halljuk már a pacsirtát,
Mégis cseng-bong még a lég;
Meglebbenti a köd fátylát,
Mégis tiszta kék az ég.

Látszik, hallik az enyészet,
Mégis itt-ott mennyi báj!
Álmodozik a természet,
S elálmodja, ami fáj.

Ülj le, kedves, itt az aljban,
Hadd mélázzunk egy kicsit,
Ahol vígan szedtük hajdan
A tavasz virágait.

Elhanyatlik ifjúságunk,
Itt van őszünk nem soká,
Bár nem érzi boldogságunk,
Szívünk nem gondol reá.

Oh de eljő észrevétlen,
Loppal lépve, csendesen;
Már fehérlik egy-egy fürtem,
Tied is fog, kedvesem!

De ne búsulj: akkor is lesz
A virányon enyhe zöld,
Meg-megcsendül egy édes nesz,
Fel-felvidul ég s a föld.

Nyílik akkor is virágunk,
S a hervadó levelen
Ott ragyog meleg sugárunk,
Örök fényed, szerelem!

(www.facebook.com/madarjosblog/photos)

Nem elég hallgatni

Az életet nemcsak átbeszéljük és átcselekedjük, hanem gyakran át is hallgatjuk. A hallgatás is cselekmény, mint a beszéd vagy a tett...

Az igazi hallgatás, amikor a világgal kapcsolatos belső öntudatunkról hallgatunk legalább úgy cselekmény, mint a tett. De nem elég hallgatni. Tudni is kell, halálos pontossággal, mi az, amiről hallgatunk…

Több mint 7,2 milliárd ember…

A DSW (Német Világnépesedési Alapítvány) adatai szerint 2014-ben már több mint 7,2 milliárd ember fog élni a Földön… az elmúlt évekhez hasonlóan 2013-ban is mintegy 80 millió emberrel gyarapodott a Föld lakossága. Az iparosodott országokban többnyire stagnált vagy csökkent a népességszám, a fejlődő államokban viszont tovább növekedett. A Föld népessége a korábban becsült ütemnél gyorsabban növekszik… ez a hír is vegyes kommenteket kapott, meg volt benne riogatás is...

Mindenesetre nehéz ügy… a Földön lassan szertefoszlik az álom, hogy mindenki a saját vackán tudjon egyszer aludni… és az öröm, az édes élet se legyen ismeretlen… meg a létszámmal sajnos nő a szörnyetegek és fenevadak száma is. Persze nincs baj, a földi élet félelmetessége a bizonytalanság mellett mindig ott van, ami vonzó az életben, az örök lehetőség…

A kötelező latin nyelvoktatásról

Az Eduline szerint bevezetnék a kötelező latin nyelvoktatást a nyolcosztályos gimnáziumokban. Ez nagyon dicséretes! A latin nyelv és a latin kultúra gyakorlatilag egész Európát és benne Magyarországot sok évszázada alakítja, ismerete egyszerűen megkerülhetetlen. A műveltséget hordozó ereje hatalmas, emellett segíti a gondolkodásunkat. A latin nyelvoktatás bevezetése, ha nem is lesz azonnali gyógyír a műveltségünk javítására, de idővel megint jobb lesz a hallásunk és az értelmünk, és nem csak a művészetekre. Talán még illedelmesebbek, kulturáltabbak is leszünk, és még a mulyaságból is kiléphetünk. A latin nyelvoktatás bevezetése lehet, hogy ellenállásba ütközik, mert az indulatok néha átbillentik az oktatást az egyoldalúságra, a „csak” szakemberképzésre. De az emberi, és a szellemi kérdések tisztánlátásához kell a latin nyelv, és a latin kultúra, ezért oktatásukra szükség van...

A per

Franz Kafka szerint minden ember körül tart a per, melynek

igazi tartalmát nagyon nehéz elmondani: a vádirat homályos,

időnként kihallgatják az embert, meg kell jelenni

bizonyos hivatalos helyeken, ahol "fölveszik az adatokat",

aztán hazaküldik a vádlottat, jóindulatú figyelmeztetéssel,

hogy most egyelőre elmehet még, s kiadják a kívánt iratot,

de a jövőre nem ígérhetnek semmit, és jó lesz vigyázni; aztán

tanúk vonulnak fel és vallanak, szóval és írásban, férfi és

női tanúk, sőt a családtagok is; a per egyre bonyolultabb,

néha éveken át nem hallani semmit, a hatóságoknál porosodnak

az akták; aztán egy napon váratlanul elővezetnek és

ítéletet hirdetnek, néha szavak nélkül; s akkor lerogysz, elájulsz

vagy meghalsz... Ez a per. Időbe telik, amíg megérti

az ember. De egy napon megérti. S akkor már vége is a

pernek. (Márai Sándor)

Mégis, mikor voltam hát boldog?

Elképzelem, hogy egy napon felelni kell. A szigorú bíró ezt mondja majd: “Ne hazudj. Nem igaz, hogy minden csak keserűség volt, csalódás, reménytelenség. Voltál boldog is. Ha nem is többször, egy pillanatra. Nevezd meg ezt a pillanatot.”
Mit felelek majd? Lehajtom fejem, fülem vakarom. Nagy zavarban pillantok magam elé. Ezt felelem: “Igen, voltam boldog is. Egészen biztosan voltam boldog is. Még emlékszem is a boldogságra, itt van szájamban az íze, orromban az illata, idegeimben a feszültsége. Mikor is volt? A gyermekkorban?… Nem, a gyermekkor nem volt jó, sokat bántottak. Az ifjúkor, a férfikor?… A komor emlékek erősebbek, mindent eltakarnak. Mégis, mikor voltam hát boldog?… Most már tudom: a pillanatban, mely oly közömbös volt, hogy nem is emlékezem reá. (Márai Sándor)

Az ember mérhetetlen gőgjében és hiúságában...

Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenük. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: „Én más vagyok, mint a tenger.” Vagy a szikra: „Rajtam nem fog a tűz.” De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém – ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas. (Márai Sándor)

Vallomás

Talán eljön a pillanat, mikor elmondhatod, hogy az egészet akartad. Az egészet, az igazit, nem a pótlékot, a hasonlót, a mellékeset: az egészet, a boldogságot és az igazat, az igazságot, akármilyen félelmes és földközeli. Nem akartál az élet helyett valamit, ami csak hasonlít az életre, nem akartál lélek és betű helyett olyasmit, ami csak ügyes torzképe a léleknek és a betűnek; igazi nőket akartál szeretni, igazi könyveket akartál írni, igazi emberekkel akartál harcolni és megbékélni. Az egészet akartad, nem valamilyen törlesztéses részletet. Vágyad nem teljesedett be. Elbuktál. De a földön és a sárban heverve, ledöfött harcos, dadogjad ezt: Legalább vágytam az egészre, legalább akartam az igazit, legalább ennyit értsetek és bocsássatok meg...
(Márai Sándor)