A szenvedélyről

Azt hinni, hogy elvonulhatunk a szenvedély elől, éppen olyan őrület, mintha komolyan
hinné valaki, hogy homokból házat és menedéket építhet a sivatag közepén a
számum ellen.
A szenvedély éppen úgy értelme életünknek, mint az értelem, a mértéktartás és a
megfontolt védekezés. Csak az lehet teljes és a természet rendjéhez okos engedelmességgel
simuló ember, aki természetének megfelelő mértékkel és őszinteséggel
tudja átadni magát teste és jelleme szenvedélyeinek. De nem lesz állat, mert ismeri a
határokat, ahol foggal és körömmel meg kell kapaszkodnia a szélviharban, mely reátört,
az értelem korlátaiba. Ne tagadd a testet, de bánj vele méltányosan és fölényesen,
mint az idomító a fenevaddal. Ne tagadd a becsvágyat, de jelöld ki határait. Ne
tagadd az érzékeket, de úgy járj és kelj érzékeid lázadása közepette, mint a kapitány a
viharba jutott hajó lázongó matrózai között: szigorral, megértéssel, kérlelhetetlenül és
hősiesen. Mást nem tehetsz. Ez a legtöbb, amit ember tehet. (Márai Sándor)