2014. március 29., szombat

A feladatról és a pillanatról

Vigyázz arra, hogy ne mulaszd el a pillanatot, amely csak a te pillanatod, műved kivitelének
végzetszerűen kijelölt időszaka. Kényelem, szöszmötölés, gyávaság, lustaság
néha késleltetik feladatod kivitelét, noha szíved mélyén tudod jól, hogy az idő
telítve van azzal, amit rajtad keresztül el akar mondani, s egy pillanatot sem mulaszthatsz,
mert elmondja más helyetted, s nem úgy mondja el, ahogyan te jónak és igaznak
hiszed. Tudományban, művészetben, irodalomban, közéletben vannak ilyen sürgető
pillanatok, mikor egy igazság megérett és ki kell mondani. S ha úgy érzed, végzetesen
éppen téged jelölt ki e feladatra a sors, ne késlekedj, mint a rossz színész, aki
elmulasztja a jelenet végszavát.
Nemcsak műved van, az idő is van. S az időn belül meg van a te pillanatod, melyet
nem szabad elmulasztani. (Márai Sándor)

2014. március 11., kedd

Minden nap tovább kell menned

S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton, mely egyetlen célod,
tehát lelked és a lelkedben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet. Nem
könnyű ez. Gondold csak meg, milyen sokfajta csábítás hívogat útközben, hogy megpihenj,
félbeszakítsd utadat, mással törődjél! Szép nő áll az út mentén és bájos mosollyal
int feléd. Tested és érzékeid felelnek e hívásra, szeretnél elvegyülni e szép
testtel és átadni magad a kéj édes bódulatának. De tudnod kell, hogy a hiú és kéjes
pillanatokat a teljes kietlenség és tanácstalanság követi. Mert lelked mást akar, s mikor
tested megéteted egy másik test fülledt fűszerével, a lélek éhes és szomjas marad.
Pénz, érdemrendek, címek, rangok akadnak utadba: de mit kezdesz mindezzel, ha a
figyelem, fáradtság, idő, mely a világi elismerés ára, elvonja lelked legjobb erőit az
isteni megismerésétől? Cimborák kurjongatnak az út mentén, s hívnak magukkal,
kaján vállalkozásra biztatnak: mit nyerhetsz minden üzleten és szórakozáson, ha a
játékasztal vagy a kocsmaasztal mellett vesztegelsz, s közben lelked kínzó sürgetéssel
kérdi: „Miért lopod itt az időt? Mindez gyermekes és aljas. Tovább kell menned,
hiszen dolgod van.” Körülbelül így szól hozzád az élet, minden nap, minden pillanatban
– megpihenni hív, kéjelegni, szórakozni, kielégülni a hiúságban és hatalomban.
De mikor nem ez a dolgod! Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem
tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd, eljutni utad végcéljához, lelked és az
isteni megismeréséhez? Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen
is. Mert vándor vagy. (Márai Sándor)

2014. március 4., kedd

Az emberi közönségességről

A tömeg, mint társadalmi erő, oly mértékben hatalmasodott el az én időmben, hogy
nincs barlang, magatartás, szemlélet, ahová még elvonulhatunk előle. Természetesen
oktalan és esztelen az, aki megsértődik a tömeg tényétől, s valamilyen finnyás és fanyalgó
egyénieskedés nyafogó magatartásába menekül. A tömeg itt van, mint az eső,
a szél, a föld. Számolni kell vele. De Arisztotelész ezt mondja: „A nagy tömeg egészen
rabszolga-lelkületet mutat, s a barmok életmódját követi.” Két és félezer éve
hangzott el ez a megállapítás; ma érvényesebb, mint valaha.
Az emberi közönségesség korunkban olyan reménytelen méreteket öltött, hogy
nincs többé pedagógiai módszer, mely eredményesen tudna harcolni ellene. A tömeg
reflexei már nem emberiek többé abban az értelemben, ahogyan a keresztény műveltség
és a klasszikus ókori nevelés értelmében ismertük meg az emberit. Vitatkozni
nem lehet velük; mintha iszákosokkal vagy eszelősökkel vitatkoznál, akik csak rögeszméiket
dadogják válaszul. Érzelmeikre hatni nem lehet; másként éreznek, mint
eddig az emberek. A részvét, az együttérzés eltorzult lelkükben; a kapzsiság, a vér-
szomj uralkodnak idegeikben, a korlátlan és mohón habzsoló, szomorú élvezetvágy:
Az emberi közönségességnek nincs határa többé. Egy okkal több, hogy minden emberszabású
ember makacson és bátran helyén maradjon, gondolkozzék, érezzen, ahogyan
emberhez illik. (Márai Sándor)