Szabadság nélkül nem érdemes élni… De tudni kell, hogy a
szabadságot kívülről nem lehet kapni. A szabadság az önként vállalt, jogosnak
elismert kötelességek összessége… Minden más nem szabadság, hanem önzés és
kapzsi túlzás…
Végül is, nem a művészet a cél. Az élet a cél. Az élet. ~ Németh György, Egy gyógyszerész feljegyzései
2013. december 23., hétfő
Szabadság nélkül nem érdemes
Egy bizonyos, minden ember és minden nép értéke azon múlik,
milyen árat hajlandó fizetni a szabadságért…
2013. december 20., péntek
Az eufória
Az alkohol vagy a drog adhat egyféle eufóriát, de van egy
neme az eufóriának, amely sokkal erősebb… Mi kell ehhez? Nem kell hozzá más,
csak erős akarat, kikapcsolni idegrendszerünkből, öntudatunkból a világ tudatát…
ez nem lehetetlen, és ha nem is túl könnyen, de elsajátítható a technikája, meg
lehet tanulni. Ilyenkor egész belső lényünk laza tartást ölt fel… testünk,
idegrendszerünk, öntudatunk mélyéről pedig felszáll ez a mély eufórikus tudattalanság…
2013. december 15., vasárnap
Platónt olvasva…
Platónt olvasva érdekes… ahogyan Platón bemutatja a két
féltékeny öreg írástudót, Szókratészt és Prótagoraszt. Amint szaglásszák egymást,
gyanakodva és irigyen amint szerénykedve pöffeszkednek, s az igazság
keresésének ürügye alatt Szókratész ország-világ előtt iparkodik bebizonyítani,
hogy az Athénbe érkezett új író, Prótagorasz, a szofista, nem olyan jó író. És
persze nem olyan bölcs, mint ő, a szerény-szegény Szókratész, aki nem ír
semmit, s egyáltalán nem bölcs, s ha egy icipicit talán mégis bölcs, csak azért
az, mert tudja, hogy nem tud semmit. Elragadó ez a naiv-okos féltékenység, a
szakmai hiúság örök sértődöttsége, és valóban, Szókratész és Prótagorasz nem férnek
meg egyszerre, egy időben, Athénben, sem a világon. Mély alázattal és
hajbókolással csepüli ronggyá Szókratész a jövevény vetélytárs hírnevét,
pontosan úgy, mint ma egy irodalmi blogban, vagy alkalmi folyóiratban csepülik
a kortársak egymás nevét és becsületét. A világ talán változik, talán az irodalom
is változik, de az írással, az irodalommal foglalkozók szinte semmit sem
változnak...
2013. november 20., szerda
A Homeland című tv sorozatról
A Homeland (A belső
ellenség) című tv sorozat túljutott a 3. évad felénél. Most úgy érzem, valahogy
valami hiányzik belőle. Bár az első két évad is ráérősre sikeredett, de a
szereplők kitűnősége Carrie- Claire Danes, Brody - Damian Lewis, Saul - Mandy
Patinkin és a többiek mind, meg a történet egyre komplexebb mélyítése miatt,
izgalmas igazi kémfilm vált belőle. Most a harmadik évad kicsit halad erre,
kicsit halad arra. De kezd túlzottan belassulni az amúgy klisémentes és a
kifinomult kémfilmek legjobbjára is pályázható történet, noha az alapszituáció
valójában nem is eget rengető.
Mindegy várjuk a fejleményeket… és azt gondolom a történet
továbbvitelének szálait még megtippelni is szinte lehetetlen… így aztán - kis
hiányérzettel - biztosan továbbnézem…
2013. október 31., csütörtök
Halottak napjához
Maeterlinck „A kék madár” című mesejátékban a Tündér azt
mondja: a halottak élni kezdenek, amikor emlékezik reájuk valaki… ez talán
igaz, talán nem igaz… de úgy érzem az igaz: hogy az élők elkezdenek elevenebben
élni, amikor reájuk emlékezik valaki…
2013. október 29., kedd
Vigyázni kell...
Vigyázni
kell a magányos csendben éléssel… ha a csendet fokozzuk, és a magányt
mélyítjük, egy ideig izgalmas és érdekes életük lehet, de később különössé és
félelmetessé válunk… nincs más út: barátokat/társakat kell találni...
2013. szeptember 21., szombat
A nem
A nem túl távoli múltban, amikor az ember felfedezte az atom
és hidrogén-bombát szinte befejezte a
Teremtés művét. Befejezte és bármikor
elpusztíthatja…
Camus: A lázadó ember című kissé hűvös művében a lázadás
szerepét nagyon magasra emeli. Szerinte az az igazi ember, aki nem fogadja el
szótlanul az élet feltételeit és azt mondja: NEM. De felmerül a kérdés: hogy az
ember kinek mondja ezt a NEM-et, saját magának, a többi embernek vagy talán
Istennek..?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)