Platónt olvasva…

Platónt olvasva érdekes… ahogyan Platón bemutatja a két féltékeny öreg írástudót, Szókratészt és Prótagoraszt. Amint szaglásszák egymást, gyanakodva és irigyen amint szerénykedve pöffeszkednek, s az igazság keresésének ürügye alatt Szókratész ország-világ előtt iparkodik bebizonyítani, hogy az Athénbe érkezett új író, Prótagorasz, a szofista, nem olyan jó író. És persze nem olyan bölcs, mint ő, a szerény-szegény Szókratész, aki nem ír semmit, s egyáltalán nem bölcs, s ha egy icipicit talán mégis bölcs, csak azért az, mert tudja, hogy nem tud semmit. Elragadó ez a naiv-okos féltékenység, a szakmai hiúság örök sértődöttsége, és valóban, Szókratész és Prótagorasz nem férnek meg egyszerre, egy időben, Athénben, sem a világon. Mély alázattal és hajbókolással csepüli ronggyá Szókratész a jövevény vetélytárs hírnevét, pontosan úgy, mint ma egy irodalmi blogban, vagy alkalmi folyóiratban csepülik a kortársak egymás nevét és becsületét. A világ talán változik, talán az irodalom is változik, de az írással, az irodalommal foglalkozók szinte semmit sem változnak...